Miért csak egyszer egy évben gondolod/kívánod a boldog új évet? Miért csak kapmpányszerűen kívánunk jót másoknak és magunknak?  Az év fordulóján az évszám végén leváltja az egyik számot egy soron következő. Ennek a számcserének valami mágikus erőt tulajdonítunk. Abban bízunk, hogy ezzel az új évszámmal valami változás jön az életünkben. Éjfél után új időszámítás kezdődik. Megsokszorozódik az energiánk, mindenre lesz időnk, az idegrendszerünk kisimul, eltűnnek a télvégi ünnepkör alatt felszedett plusz kilók, álom munkahelyet találunk, meggazdagszunk és kapcsolataink is tökéletesek lesznek. Hinni akarjuk, hogy sikerül belőle legalább néhány momentum. Kívánjuk hát másoknak is, magunknak is a boldogat.

Az új év kb. 365 napból áll, akárcsak a régi. Azt kívánjuk, hogy ez az előttünk álló 365 nap boldog legyen. A himnusz után elmondjuk még néhányszor, aztán kipihenjük a szilveszteri bulit és minden megy tovább a maga megszokott rendje szerint. Ismét munkába járunk, a kollégák ugyanazok és ugyanolyanok, a főnök sem dobott meg fizetésemeléssel. És az előttünk álló naptári évből sincs már hátra 365 nap. Senkinek sem kívánunk már boldog új évet. Magunknak sem.

Én optimista vagyok. Úgy gondolom, azt hiszem, hogy nem csak 365 nap van előttem. Minden reggel, amikor felkelek, sokszor 365 napban bízom. Minden reggel boldog új évet, éveket kezdek és kívánok magamnak.

Minden reggel elindíthatod azt az újat, amiről azt hiszed, hogy csak szilveszter mágikus éjszakáján indíthatod útjára. Minden órában dönthetsz úgy, hogy most új időszámítás kezdődhet az életedben. Minden pillanat alkalmas a döntésre, hogy másként fogod építeni a jövődet. Igaz, ehhez új cselekvések is kellenek, hiszen, ha mindent ugyanúgy csinálsz, nem várhatsz más eredményt.

Miért csak egyszer egy évben kívánunk másoknak, magunknak boldog jövőt? Miért ne tehetnéd minden nap?

Boldog új évet! Boldog hónapot! Boldog hetet! Boldog napot! Boldog órát! Bármelyiket, bármikor kívánhatod! Magadnak és másoknak egyaránt. 

Kezdődjön hát ma egy boldog új év! Meg holnap....és minden nap.

A táplálkozás alapvetően egy olyan élettevékenység, amely során az élőlény a szervezete felépítéséhez szükséges anyagokat és energiát biztosítja. Egy egyszerű folyamat, amely során a felhasznált anyagokat pótoljuk. Valóban csak ennyi lenne?  Egy tapírnál lehet, de az embernél biztos, hogy nem. Mi nem is táplálkozunk, hanem étkezünk, eszünk, falatozunk, csipegetünk, nasizunk, zabálunk...Tudunk enni örömünkben, bánatunkban, magányunkban, társaságban. Étkezésünkre iparágak épülnek. Az ételnek szerepe van közösségi életünkben, érzelmek tapadnak hozzá, művészi alkotássá válhat.

Így év vége felé egyre szaporodnak az olyan események, amelyek lehetőséget adnak a közös étkezésekre és ezzel együtt a túlevésre.

Bizonyított tény, ha karnyújtásnyira letesznek az asztalunkra egy kis eszegetni valót, akkor biztos, hogy fogunk is belőle enni, ha, nem esszük meg az egészet. Ha már lépéseket kell tenni érte, nem biztos, hogy megkóstoljuk. Ugyanígy ismert az is, hogy társaságban hajlamosak vagyunk akkor is enni, ha egyáltalán nem vagyunk éhesek. Az étel látványa, a többiek önfeledt falatozása, az illatok óhatatlanul evésre kényszerítenek.

Így decemberben a mikulás - karácsony - szilveszter hármasa mellé még beröppenhet néhány névnap, születésnap, céges buli, baráti összejövetel, óév búcsúztató. A csendes hónapokat felváltja egy véget nem érő kulináris orgia.

Hogyan érd el, hogy karácsony másnapjára ne kerüljön ki a MEGTELT tábla a gyomrodra?

Ha evős eseményre mész, ne akkor kezdj el hirtelen diétázni, mondván, nem akarsz elhízni. Ne változtass étkezési szokásaidon. Egyél akkor és úgy, ahogy szoktál. Ne hagyj ki étkezést, mondván majd ott úgy is tele zabáltatnak. Ha éhesen mész, biztos így lesz, magadtól is megteszed, még kínálni sem kell.

Ne kezdj el szorongani, hogy mi lesz, ha állandóan kínálnak. Egyértelmű, hogy kínálni fognak. Ha nemet mondasz, akkor még inkább. Így mindig vegyél az ételből. Annyit, mint normális körülmények között. Ha több fogás vár, akkor a több fogás összességében ne legyen több, mint az amúgy is elegendő egy adag ételed. Ha már tele a tányérod, nyugodtan falatozhatsz belőle annyi ideig, mintha már hatszor szedtél volna.  Amíg étel van a tányérodon, nem piszkálnak egy újabb adaggal.

Mi van, ha azon kapod magad, hogy viszonylag optimális adag elfogyasztása után, jóllakottan, beszélgetés közben önkéntelenül másolva mások mozdulatait, nyúlsz egy újabb falatért, egy kis sütiért?

Kérdezz!

Kérdezd meg magadtól, hogy miért szeretnéd megenni a kiszemelt harapnivalót? Éhes vagy? Csak a szemed kívánja? Később nem lesz lehetőséged enni belőle? Baj, ha nem ehetsz belőle? Netán unod a társaságot? Biztos, hogy itt, az étel mellett kell beszélgetni? El tudnál távolodni az ételtől? Mi lenne, ha inkább egy kis vizet innál? Te akarsz enni, vagy mások evése kényszerít? Meddig van a gyomrod kajával? (Lehet, hogy torkig?) Biztos, hogy égető szükséged van arra a sokadik falatra? Hogy fogod érezni magad, miután túlpakoltad a gyomrod? És akkor, ha ezt napokon, heteken keresztül többször elköveted?

Ez elég sok kérdés, hogy elmenjen a kedved a túlevéstől. Ha kevés  lenne, ne kíméld magad. Falánk önmagaddal lehetsz kíméletlenebb is, kérdezhetsz keményebbeket is.

Ha kapcsolatban vagy önmagaddal, a testeddel, fel tudod ismerni, hogy mikor vagy valójában éhes és mikor eszel élménykeresés kedvéért.

Gyermekkoromban  nem volt adventi koszorúnk és  nem hallottam az advent kifejezést sem. Viszont izgatottan várakoztam. Vártam a karácsonyt. Úgy december elejétől.

Aztán felnőttem, feleség és anya lettem. Innentől kezdve nekem kellett megteremtenem a karácsony hangulatát. A világ kitárult, az otthonomba beözönlöttek a más népek és kultúrák adventi szokásai, dekorációi. Okos cikkek jelentek meg azzal kapcsolatban, hogyan osszuk be a karácsonyi nagytakarítást az adventi napokra, hogy ne egyszerre rokkanjunk bele, hanem minden nap egy kicsit. Bejegyzések, könyvek jelentek meg a karácsonyi menüsorokról, az előre megsüthető süteményekről, a mézeskalácsházakról, a repedésmentes bejglikről, az ajtógirlandokról, kopogtatókról, műhavakról, gyertyákról, fenyődíszekről, kézzel készíthető netán ehető ajándékokról.....és még millió mindenről, amitől az advent kezdte elveszíteni várakozás jellegét, és sokkal inkább azt az érzést kezdte kelteni, hogy: ha valamit ezek közül nem csinálok meg, akkor én egy renyhe anya és háziasszony vagyok és elcsesztem az egész karácsonyi mizériát. Biztos ami biztos, már szeptemberben belebotlottam olyan cikkekbe, bejegyzésekbe, amelyek emlékeztettek, hogy novemberben nekikezdeni a karácsonyi készülődésnek egyenlő a kudarccal.

Álljunk meg egy szóra! Az én adventem legyen az enyém. Ahogy a karácsonyom is az én karácsonyom legyen.

Hogyan lehet saját Advented?

Kérdezz! Magadtól. 

- Mi a fontos neked ebben az időszakban?

- Mit szeretnél, hogy megvalósuljon? (fa, ajándék, karácsonyi ételek, díszítés, tiszta lakás stb)

- Mi az, ami ezek közül valóban a tiéd és nem valami hit, elvárás, megfelelni vágyás, médiasugallat eredménye?

- Valóban szét kell repedni a gyomornak karácsonykor, vagy egy kellemes néhány fogás is megteszi az ünnepek alatt?

- Biztos, hogy mindent neked kell csinálni? És biztos, hogy mindent meg kell csinálni?

- Mi lenne az, amitől ismét várakozás lenne számodra is ez az időszak, nem pedig nyomás, a teljesítmény kényszere alatt?

Tisztázd ezeket magadban. Lehet, hogy kevesebb dolgot valósítasz meg (kevesebb dekoráció, kevesebb süti, kevesebb töltött káposzta), mégis meglesz a hangulat, az ünnep. 

Nem az lenne a cél, hogy beájulj a fa alá, miközben mindenkit valahová máshová kívánsz. Nem az lenne a cél, hogy csendes idegroncsként asszisztáld végig a család karácsonyát.

Azért mert felnőttél, nem kellene feladatként megélni ezt az időszakot. Miért ne lehetne számodra is örömteli   a várakozás? Ne feladat, munka, nyomás, hanem egy laza készülődés legyen, amin nem múlik semmi különös, csak a saját jólléted.

Azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogy munkatársaink is emberből vannak. Különböző tulajdonságokkal, hangulatokkal,  érzésekkel, gondolatokkal. És ennyi. Ennyi a közös bennünk. Az, hogy ezek a tulajdonságok, érzések, gondolatok milyenek, az már teljesen egyedi. Mert nem mindegy, milyen családban szocializálódunk, milyen élmények érnek életünk során, azokról hogyan gondolkodunk, milyen mintákat építettünk be az életünkbe. Alapvetésünk az, hogy ahogy mi gondoljuk, az a gondolat az igaz, és más is úgy gondolja, mert hogyan is lehetne ezt másként gondolni. Csakhogy. Mindenki így érzi ezt, miközben mindenki mindent a saját szemüvegén keresztül néz, aminek teljesen egyedi a lencséje.

Beértél a munkahelyedre, s mindaddig nincs esélye a kommunikációs problémáknak, ameddig nem szól hozzád senki. Ahogy valaki megszólít, érdemes észnél lenni. Mit jelent ez? Legyen eszedben, hogy egy másik ember, egy teljesen más univerzum áll előtted. Lehet, hogy jól érzi magát a bőrében, de lehet, hogy nem. Lehet, hogy átadta magát a legfrissebb hangulatának, amiről nem tudhatod, hogy milyen minőségű. És egyáltalán. Semmit nem tudsz a mai reggeléről, az elmúlt napjairól, heteiről, éveiről. Bármi történhet. Mi történhet? Például semmi különös, mert viszonylag mindketten jó passzban vagytok, értitek egymást. Nem kell semmi különösebb erőfeszítést tenni, hogy jól kommunikáljatok egymással. 

Mi van akkor, ha a reggeled jól indult? Nem rontottad el magad holmi kósza gondolatokkal, hanem élvezted a reggel minden pillanatát. Egyszer csak szembe találod magad Mrs Borúval, aki ahelyett, hogy szépen tovább sétálna, képes megszólítani. Nem is akárhogy. Mondatainak van egy sértő, kicsit ideges, ingerült, netán számon kérő hangsúlya. Hogyan folytatódhat ez a történet? Milyen lenne a te reakciód? Gondold végig. Mindenkiben megfogalmazódik egy elképzelés, hogy hogyan reagálna ő ebben az esetben. Egy, de nem ugyanaz. Mert ahányan végiggondolják, annyiszor egy.

Hogyan is reagálhatsz? Például zsigerből. Igazán meg sem hallod a tartalmat, magával ragad a hangsúly. Pillanatok alatt átállítod magad a kolléga hullámhosszára, érzed magadban a feszültséget, egyre idegesebb leszel és csípőből válaszolsz. Semmi perc alatt elillant a jókedved. Akkor most legyél észnél. Kérdezz! De magadtól. Mielőtt hirtelen belemennél egy szópárbajba, kérdezd meg magadtól, hogy kinek van itt most rosszkedve? Neked? Neked nem volt. Akkor kié ez a feszültség? A kollégáé. Mi közöd neked ehhez? Miért kellene ezt magadra húzni? Miért vetted magadra? Mindaddig, míg lepörgeted ezeket a kérdéseket, több dolog történik. Először is megóvod magad attól, hogy hirtelen felindulásból olyan választ adj, ami tovább nehezíti a fennálló helyzetet. Aztán, mivel már nem az elhangzott ingerült mondatokat futtatod magadban, hanem a saját kérdéseidet, csökken benned a feszültség, s minden bizonnyal már egy megfontoltabb válasz adására leszel képes. Mi van akkor, ha sértve érzed magad, felháborodsz azon, hogy ilyen hangnemet engedtek meg veled szemben, s ezt nem hagyhatod szó nélkül. Akkor is kérdezz - magadtól. Miért tudott ez ekkora hatással lenni rád?  Mit éreztél? Miért válthatta ki benned ezt az érzést? Netán úgy érezted lefokoz? Sérül az egod? Hiúságod nem engedi, hogy így beszéljenek veled? Belőled indul ez a hangnem? Kinek van itt nagyobb problémája? Aki így indít egy párbeszédet? Vagy aki nem tudja ezt helyén kezelni.  Míg kérdezel, a feszültség oldódik benned.

Van az a helyzet, amikor a tartalom is értelmezésre kerül. Előfordulhat, hogy a munkádban találtak kifogást. Ekkor ne kérdezz. Tőle legalábbis ne. A hibádat úgyis elmondják. Kérj viszont időt, hogy átnézhesd, hogy korrigálhasd, hogy rendbe tedd. Ha nem kapsz erre lehetőséget? Miközben sorolják az általad vétett hibákat, futtasd a saját kérdéseidet. Valóban hiba? Ha az, most egy ingerült válasszal kijavul? A szájkarate javítana a helyzeten? Milyen érzéseid vannak? Kire vagy dühös, ha dühös vagy? Miért?

Millió helyzet lehetséges, amikor az egyéni érzelmek, hangulatok átszínezik a kommunikációt és ez problémát okozhat kettőtök között. Amíg a társad megadja a feszült légkört, te oldhatod a benned születő nyugtalanságot és dönthetsz úgy, hogy nem leszel partner egy ingerült vitában. A feldúlt, ideges hangnemre általában hasonló karakterű válasz a megszokott. Lepd meg a társad. Maradj nyugodt. A meglepetés őt is kizökkenti. A beszélgetés más mederbe terelődhet.

Ami nem a tiéd, ne tedd magadévá. Érvényes ez a mások érzelmeire, hangulataira, kedvére is.

Bármily hihetetlen, a munkatársad is ember. Még a főnököd is. Nekik is vannak hangulataik, rossz periódusaik, stressz a munkájukban (nem csak a tiedben), kamasz gyerekük, kiégő félben lévő párkapcsolatuk, undok szomszédjuk. Sosem lehet tudni, hogy akivel egy légtérbe kerülsz, éppen milyen állapotban van.

Szóval reggel készülsz bemenni a munkahelyedre. A legrosszabb amit tehetsz, hogy már zuhanyozás közben azon lehetőségeket pörgeted, hogy kinek milyen idegbaja lesz és az hogyan fog téged a pusztulásba kergetni. Először is ne foglalkozz ezzel, add meg a lehetőségét annak, hogy bent mindenki nyugis és kiegyensúlyozott lesz. Miért ne lehetne ilyen a napod? Másodszor azért ne foglalkozz ezzel, mert bár épp azt gondolod, hogy mások kergetnek a végbe, éppen te magad csinálod magaddal. 

Állsz a zuhany alatt. Egy nagyszerű pillanatban vagy benne. Bőrödet körül öleli a meleg víz, orrodban kedvenc tusfürdőd illata. A pillanat tökéletes. Te mégsem a zuhany alatt állsz, hanem teleportáltad magad egy zaklatott munkahelyre, ahol mindenki ideges, frusztrált, veled üvöltözik, téged kér számon és mindenért te vagy a felelős, ezért romokban heversz. Szenvedsz valamitől, ami éppen nem is létezik. Nem élvezed azt, amiben éppen benne vagy. Naponta írod azokat a forgatókönyveket, amikért egyetlen ügynökség sem fizet neked, viszont baromi rosszul tudod érezni magad. Termékeny író vagy. Csak bekúszik egy gondolat az elmédbe, és máris válogatott kínzások képeid színezed, amelynek főhőse vagy.

A rossz gondolatok azonban sunyi jószágok. Észre sem veszed és máris betolakodtak a fejedbe. Ott kergetőznek és te egyre kevésbé érzed komfortosan magad. Nem tudsz szabadulni tőlük. Vagy mégis?

Mit tehetsz hogy megszabadulj önsorsrontó gondolataidtól? Mit is tehetnél? Hát kérdezz! Magadtól!

Ott állsz a zuhany alatt. Varázserődnek köszönhetően egyre többen vagytok a fülkében. Először csak egy kissé ingerült kollegina jelenik meg, aztán dühödten közelít a főnököd....Ébresztőőő! Inkább kérdezz, mint őket csalogasd be a pillanatodba:

- Jelen pillanatban valóban itt vannak ezek az emberek? (válasz egyértelmű)

- Segítenek nekem ezek a gondolatok abban, hogy jobban érezzem magam? (úgyszintén)

- Ragaszkodom a szenvedésemhez? (na jó, ha mazochista vagy, nem veszem el a játékod)

- Mi történik éppen most? (állok a zuhany alatt, isteni a víz, frissül az egész testem...stb.)

Innentől kezdve figyelj arra a pillanatra, amiben éppen vagy. Figyelj meg mindent, amit természetesnek vettél és eddig pillantásra sem méltattál. Örülj, hogy megélheted, hogy neked van (vized, zuhanyod, lakásod stb.) Élvezd a frissülést, az érintést, az illatot. Ne hagyd abba ezt a figyelmet akkor sem, amikor a törölközővel felitatod magadról a vizet, dörzsölöd a bőröd. Akkor sem feledkezz meg erről a figyelemről, amikor öltözöl, amikor iszod a reggeli kávéd, amikor útra készülsz, úton vagy, és megérkezel a munkahelyedre.

És mi történik akkor, ha kiderül, hogy a kollégáid mégiscsak emberek? Nem terelték gondolataikat, idegesek és frusztráltak? Erről legközelebb írok.

Hétfő reggel. Nehezen ébredsz. Húz vissza az ágy. Odakint minden szürke. Biztos hideg is van. Valami potyog az égből. Nem eső, nem hó. Olyan tűhegyes, ami, ha az arcodba vág, fáj. Nincs kedved kimenni. Sőt, még a paplan alól sem akarsz kibújni. Különben is, nincs jó kedved.

Még ki sem másztál az ágyból, még hozzád sem szólt senki és már rossz kedved van? Csípd nyakon ezt a hangulat kérdést, még mielőtt hétfő reggel elsüllyednél a rosszkedv mocsarában!

Hiába érzed úgy, hogy ezer gondolat cikázik a fejedben, adott pillanatban, egyszerre csak egy gondolat uralkodik az elmédben. Ez a jó hír. Mert megválaszthatod, hogy melyik gondolat legyen az. Ha arra gondolsz, hogy nincs kedved elkezdeni a hetet, minden szürke, különben is olyan rossz kedved van, akkor ez válik a valóságoddá. Ha így akarod tengetni a hétfőd, ám legyen. De mi van, ha nem vagy hajlandó megadni magad a felbukkanó hangulatnak és kicseréled a gondolataidat?

Hogyan cserélheted jobbra, a spontán bekúszó kevésbé jó gondolatokat?

Kérdezz! Amikor kérdezel, már a kérdés foglalja el az elmédet. Egy lépcsővel feljebb jutottál. Több kérdést tegyél fel magadnak. Lehet, nincs mindenre válaszod, de most nem az a cél. A cél az, hogy a lehúzó gondolataidat és hangulatodat elűzzük.

Néhány kérdés, ami új gondolatokhoz vezet:

Mitől van rossz kedvem, amikor ma még semmi különös nem történt velem? Szólt hozzám valaki? Történt velem valami tragikus? Mi az aktualitása a rossz kedvemnek, az, hogy hideg van odakint? Most, ebben a pillanatban kint vagyok?

Nézzünk akkor rá, hogy mi van ebben a pillanatban. Felébredtem, tehát élek. Jó hír. Egy fűtött lakásban vagyok. Még egy jó hír. Elkészítem a kávém (micsoda jó hír, ha már valaki el is készítette nekem).... és lépdelek tovább a most pillanatain, amik egytől egyig egészen jók.

Akkor miért is rontom el a reggelem, a napom, a hétfőm a hetem olyan érzésekkel, amelyeknek nem a valósághoz, sokkal inkább kósza gondolataimhoz van köze?

Gondolkozz a saját kérdéseiden. Abban a pillanatban, amikor érzed, hogy bekúsztak lehangoló teóriáid, szembesítsd azokat a jelen pillanatával. Nyugodtan kérdezd meg magadtól, hogy mi szükséged van arra, hogy elronts egy igazán jó pillanatot?

Kérdezek. Sokat. Másoktól - és magamtól. Másoktól másokért - hivatásból. Magamtól magamért és másokért - ez már szabadidős tevékenység.

Bármely területre sodort az életem, mindig az ember, a különböző helyzetekben tanúsított reakciói, viselkedése, gondolatai kerültek figyelmem középpontjába. Amatőrként figyeltem az embereket, magamat, próbáltam megfejteni a működésmódot. Hogy szintet lépjek, képeztem önmagam és képeztettem magam. Pedagógus diplomámat további tanulmányokkal bővítettem. A Debreceni Egyetem mentálhigiénés szaka után különböző alternatív képzésekben vettem részt. Így lettem grafológus, transzperszonális pszichológiai terapeuta, gastrocoach. Az önképzés azóta is folyamatos. 

Akik hozzám fordulnak, tele vannak kérdésekkel. A válaszokat azonban még nem találták meg. Pedig ott van bennük. Segítek, hogy az elakadás ne álljon a megoldás útjába.

A segítséget személyesen és skypon egyaránt nyújtom. Részletekről érdeklődj a bmolnarj@gmail.com email címen.

Lelki problémák, amelyek bármely életszakaszban mellénk szegődhetnek: 

- Párkapcsolati probléma

- Családi komfliktusok

- Munkahelyi nehézségek

- Magányérzés

- Táplálkozási problémák

- Megoldhatatlannak tűnő nehézségek

 B Molnár Judit

mentálhigiénikus, transzperszonális pszichológiai terapeuta, gastrocoach